"Jaj, az olyan durva mese, nem gyerekeknek való...már rajzfilmet sem engedhetjük nézni a kicsi szemünkfénye üntyiprüntyikénket..."

Egyre többször hallok ilyen véleményt anyukák szájából, akik néha szívesen letennék a gyereket a tévé elé, amíg beteszik a mosást, vagy esetleg főznek. A tévé amolyan modern nagymama, azok számára, akik nem rendelkeznek igazival.

Lássuk a meséket, amiket a kicsik nem nézhetnek, mert sérül tőle a gyöngyharmatos, ártatlan kicsi lelkük.

Ezek a mesék valójában nem is nekik készültek, hanem felnőtteknek. Mégpedig azért, hogy a felnőttek is újra gyerekek lehessenek, és kacaghassanak, felszabadultan és szívből. Mert a felnőttek is vágynak olyan mesére, ahol győz az igazság. Amiben a gonoszokat, ha nem is elpusztítják, de legalább kigúnyolják. A nagyoknak is szükségük van a mesékre, hogy egy kicsit legalább távozhassanak a realitás kellemetlen közegéből, és egy elviselhetőbb helyre kerüljenek, legalább agyban, ha csak ideiglenesen is.

Nincs mese, a mese kell.

Nem kicsit, nagyon.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.