"Jaj, az olyan durva mese, nem gyerekeknek való...már rajzfilmet sem engedhetjük nézni a kicsi szemünkfénye üntyiprüntyikénket..."
Egyre többször hallok ilyen véleményt anyukák szájából, akik néha szívesen letennék a gyereket a tévé elé, amíg beteszik a mosást, vagy esetleg főznek. A tévé amolyan modern nagymama, azok számára, akik nem rendelkeznek igazival.
Lássuk a meséket, amiket a kicsik nem nézhetnek, mert sérül tőle a gyöngyharmatos, ártatlan kicsi lelkük.
Ezek a mesék valójában nem is nekik készültek, hanem felnőtteknek. Mégpedig azért, hogy a felnőttek is újra gyerekek lehessenek, és kacaghassanak, felszabadultan és szívből. Mert a felnőttek is vágynak olyan mesére, ahol győz az igazság. Amiben a gonoszokat, ha nem is elpusztítják, de legalább kigúnyolják. A nagyoknak is szükségük van a mesékre, hogy egy kicsit legalább távozhassanak a realitás kellemetlen közegéből, és egy elviselhetőbb helyre kerüljenek, legalább agyban, ha csak ideiglenesen is.
Nincs mese, a mese kell.
Nem kicsit, nagyon.
Régen könyvet vagy újságot vitt magával a földlakó a mellékhelyiségbe, ha hosszabb időre távozott a mikrovilágba. Ma már azonban nem olvasunk a vécén, hanem filmet nézünk, internetezünk.
A legbizarrabb dolog mind közül azonban a csetelés. Helyet foglalunk, hogy megszabaduljunk a bennünk termelődő salakanyagtól, közben pedig lőjük a gondolatainkat a világhálóra. A gyerek tanítónénijének, vagy a kollégánknak pedig fogalma sincs, hogy tulajdonképp szarunk arra, amit ír.
Egyébként nyilván telefonálni is szoktunk vécézés közben. Vannak olyan lakások, amelyek legnyugodtabb pontja a mosdó, épp ezért ez a legalkalmasabb a telefonbeszélgetésre. És persze miért ne kössük össze a kellemeset a hasznossal?
Jó csetelést, telefonálást mindenkinek!
Essen jól.
"Beregisztrálom ide a rendszerbe, és akkor máris felnetezheti magát otthonról."
"Ledegradálnám magam, ha nem abszolválnék egy kávét azonnal."(?????????)
"Szeretnék egy almás pitét is, de lehet esetleg olyat, hogy nincsenek benne almadarabkák?"(Hogyne, kihozom a tésztalapot az aljáról.)
"Fizethetek?" (Nem, ettél négyezerért, eszedbe ne jusson!)
" - Próbálj meg három hatost dobni!
- Jó, de ugyanabban az időben? "
"A fehér forró csoki nagyon forró?"
"Találtam egy új képnézegetőt, és annyira cuki, mert van vakbarát verziója is!"