Olyan keserű tud lenni az ember néha. Kerüli a boldogság őket, semmin sem képesek nevetni. Ezen az állapoton változtathatnak az irónikusok. A legjobb fajta ők. A feszült helyzeteket humorral fűszerezve oldják fel, és a sokszor nehezen közvetíthető kritikát is képesek oly módon megmutatni a többi ember felé, hogy először nevessenek, és ne egyből húzzák felfelé az orrukat, mert valaki elmondja mit gondol arról, ahogyan a dolgaikat intézik.

Ismerek egy irónikust. Fülig Jimmy a neve. Következzenek hát az ő szavai:

Sokféle módon kategorizálhatjuk a mosolyokat,lehet egy mosoly szép,csúnya, foghíjas,helyénvaló vagy épp nem helyénvaló,széles vagy épp csak a szájszegletben bujkáló,de mégis a legfontosabb két a kategória,az őszinte mosoly illetve a képmutató mosoly,amikkel én most foglalkozni szeretnék.

Az őszinte mosoly ismertetőjele, hogy bármilyen esztétikai megjelenése legyen is,nem csak a száj végzi,a szem is közvetíti az érzést. Az őszinte mosolyra, többféle okunk is lehet, egy csinos lány (lányoknak fiú), egyszerűen csak a feldobott hangulat, egy kedves gesztusra reakció,egy humoros helyzet feldolgozása,sorolhatnám még.

De a lényeg: egy őszinte mosolyt ki kell érdemelni, nem tömegcikk, amit csak úgy dobálunk boldog - boldogtalannak. Többek közt ettől is igazán értékes, és megbecsülendő, ha kapunk egyet valakitől. Ezt a mosolyt nem lehet senki arcára ráparancsolni, meg kell dolgozni érte,és akinek ehhez nincs kedve,képessége,ereje,az majd „búval baszott" - nak fog minket titulálni,csak mert parancsának nem engedelmeskedtünk,de rá se rántsatok,mert aki ilyet óhajt tőlünk az nem is ismeri ezt a típust.(aki pedig a képmutató mosolyunkat szeretné azzal érzelmi igénytelensége miatt kár foglalkozni)

Az őszinte mosoly centivel nem mérhető,a képmutató mosollyal szemben,mivel egyáltalán nem is lényeges adat! Ráadásul oly sokféle lehet,önkéntelenül tanulás nélkül produkálhatunk a helyzethez illően legalább 4-5 félét!

Nem szeretnék senkit sem kiábrándítani,de egyikünk sem egy hollywoodi örökké boldog főhős,a pálmafák alatt. Ilyen az életben nincs. De bármily rossz kedvünk is van egy figyelmes, vicces ember az arcunkra csalhatja, majd reakciónkat látva viszonozza, és egy kicsit máris mind kettőnknek jobb. Egy pillanatnyi láthatatlan szálat fon az emberek közé.

Egy szó mint száz remek egy dolog…

Térjünk át a másik típusra, aminek elsajátítására szükségetek lehet. Ez már egy kevésbé értékes fajta, mondhatnám igazi tucat termék, DE kultúránkra sajnos oly jellemző módon remekül boldogulhatunk vele ebben a materiális világban,sziporkázó fogainkat folyamatosan közszemlére téve,elképesztő mennyiségben hirdethetjük hangulatunktól függetlenül hatalmas boldogságunkat. Mindeközben társadalmunk jelentős része már a kettő megkülönböztetésének képességét is elvesztette,tehát rendkívül hatékony boldogsághirdetést vihetünk véghez. Tulajdonképpen igazi mosolyprostitúciót vihetünk végbe! Ettől aztán mindenki olyan boldog lesz hogy az egy csuda!!

Egyetlen bökkenője,hogy bár még orvosilag nem sikerült az összefüggés pontos módját bebizonyítani,de tényszerűen állítható,bizonyos csontok hiánya szükségeltetik a hátunk szerkezetéből. De ne aggódjatok drága kollégák! Ezen mentális eljárás még további „különleges képességekkel” fog titeket felruházni,amelyek majd a kultúránkban való boldoguláshoz vezetnek.

Viszont sajnos egyelőre még megoldatlan mellékhatása,az emelt fő,és a tükörbe nézés képességének elvesztése. De ezek manapság mellőzhető dolgok,esetleges hazudozással pótolhatóak.(nem képmutató vagyok hanem:okos,profi,ravasz,higgadt stb./mindenki ilyen/a világ egy színház)Ezen mondatokat ismételgessük mindaddig amíg már igazán hiszünk bennük,illetve reggelente ajánlatos 15 perces erkölcsfogyasztó gyakorlatként ébredés után,tükörbe nézés előtt elvégezni a rutint,akár még az ágyban!

Mindemellett kerüljük az egyenes emberek társaságát, mert visszahízást eredményezhet!!!

Köszönjük Don Fülig!

Mese a valóságról: nyáron, negyven fok feletti hőmérséklet mellett, társam egy Sárkány, ami gázpalackot eszik. Az ízületeim nem bírták a strapát és azt mondták: "Köszönjük szépen baszkikám, nekünk elegünk van, sztrájkba léptünk, kalap kabát." Feldagatdt, fájt, nem lehetett se ráállni se bekenni, se semmi. A gazda persze nem jelezte a megfelelő hatóságoknál hogy én leszek a nyáron a sárkány gondozója. Miért is jelezte volna, amikor az neki pénzbe kerül? A dolgozó ember meg ne akarjon beteg lenni, otthon henyélni, mi dolog ez? Termelje csak a maniókát rendületlen, panaszra ne nyíljanak ajkai, etesse a sárkányt, állja kénköves bűzét napról napra. Nem is beszélve a sárkánypotyadékért sorban álló ostoba jobbágyokról, akiket el kell viselnie folyamatosan.

Espitály: a bejáratnál Belzebúb fehérköpenyes kutyái kaffognak, egyetlen szót ismételve: "Érvénytelen, érvénytelen, érvénytelen..." Reakció: Jól van bazmeg, tudom, fizetek, csak lássanak el, mert nem tudok járni. Kegyesen számba vevék, felküldék a grádicsokon az kirurgus elé. A kirurgus mondá: "Nem tehetek semmit, biztosítása érvénytelen, ne járjon ha nem tud." Reakció: Hadd gratulálok a hippokratészi esküjéhez doktor úr. Paraszt. - Ajtó bekúr, jó hangosan. Otthon fekvés napokig, pénzt nem keres. 

Kirurgus jelenté az inkvizítoroknak, hogy érvénytelen. Inkvizítorok fenyítő levelet írnak, hogy fizetni kell, különben mindenféle átkot szórnak szegény fejemre, melyeket kivédeni lehetetlen. Ráadásul őszerintük a külhonban töltött, ott érvényes időre is fizetni kellene. Az egész rendszer lényege csak annyi hogy fizess. Súlyos tallérokat fizess be az ő bugyellárisukba. Te azért kapni semmit sem fogsz. Csak ők hízzanak. És amikor befizettél egy adag tallért, már küldik is a felszólító levelet, hogy fizess még többet, és még többet és még többet. Nincs megállás. 

A kövér nők és a rövid szoknyák viszonyáról szösszennék egy rövidet. Saját tapasztalataimat osztanám meg veletek. Földi formám ugyanis egy kövér nő, aki szintén visel rövid szoknyát néhanapján.

Első pontban a dagadtak lábformáról értekezem majd. Hármat különböztetek meg ezekből. A zongora - a plöttyedt - és a párizsilábat. A zongoraláb ismertetőjelei a következők: A combtői része legalább hatszor szélesebb mint a boka. A bokacsontok nem látszanak, mert háj fedi őket. A plöttyedt láb formátlan, nagyjából egyforma széles mindenhol, a lábfej kidagad a cipőből, csizmát pedig lehetetlenség kapni rá. A párizsiláb, az pontosan úgy néz ki, mint egy felnagyított, megkezdetlen rúd párizsi. Feszes, a tömör gumilabda hozzá képest löttyedt lufi, de vitathatatlanul párizsi alakú.
 

A kedves olvasók biztosan ismerik azt a jelenséget, amikor egy bűnronda emberi lény bitangszökszinek gondolja magát és ez a gondolat kiül az arcára. A többiekkel roppant édes, mondhatni neg, de azért lehelletnyit lekezelő. Nos, a kövérek is ilyenekké válnak abban a pillanatban, ahogy sikerült a térden felül érő szoknya zippzárját összevonni becses deréktáji szalonnáikon. Tükörbe nem néznek, ez biztos. Ebben az esetben nem merészkednének utcára semmiképp. De elképzelik. Elképzelik, hogy az ő lábuk formás, jó alakú, férfiszemeket vonzó. Persze nem az. Azért vesznek fel rövid szoknyát, mert azt gondolják, hogy ha hosszabb a szoknya, akkor az szélesíti őket, és ha a formás lábuk kilóg, akkor arra terelődik a figyelem, és keskenyebbnek tűnnek. Kecsesnek. De persze nem. Sokkal jobban leírható a jelenség az otromba, böszme, birodalmi lépegető, aszfaltegyengető, viziló, rinocérosz és bálna szavakkal.

És különben is, józanul belegondolva, már hová szélesítené őket bármi is, könyörgöm. Hová? Hát már amúgy is mértani fejszámolást kell végezniük egy nem kétszárnyú ajtón való bejutáshoz. Akkor meg már minek a miniszoknya?Jajjajj.

Nos ennek ellenére a helyzet változatlan: a dagadt nők világszerte büszkén viselik a miniszoknyát. szerintem hirdessünk nemzetközi összefogást és mondjuk meg nekik hogy a nem testhezálló és térd alatt érő holmik sokkal elviselhetőbb látványt okoznak, mint az ellentéteik.

"Jaj, az olyan durva mese, nem gyerekeknek való...már rajzfilmet sem engedhetjük nézni a kicsi szemünkfénye üntyiprüntyikénket..."

Egyre többször hallok ilyen véleményt anyukák szájából, akik néha szívesen letennék a gyereket a tévé elé, amíg beteszik a mosást, vagy esetleg főznek. A tévé amolyan modern nagymama, azok számára, akik nem rendelkeznek igazival.

Lássuk a meséket, amiket a kicsik nem nézhetnek, mert sérül tőle a gyöngyharmatos, ártatlan kicsi lelkük.

Ezek a mesék valójában nem is nekik készültek, hanem felnőtteknek. Mégpedig azért, hogy a felnőttek is újra gyerekek lehessenek, és kacaghassanak, felszabadultan és szívből. Mert a felnőttek is vágynak olyan mesére, ahol győz az igazság. Amiben a gonoszokat, ha nem is elpusztítják, de legalább kigúnyolják. A nagyoknak is szükségük van a mesékre, hogy egy kicsit legalább távozhassanak a realitás kellemetlen közegéből, és egy elviselhetőbb helyre kerüljenek, legalább agyban, ha csak ideiglenesen is.

Nincs mese, a mese kell.

Nem kicsit, nagyon.